Bejegyzések a "Sosemvolt" naplómba
Döglött vágyat elsiratva az ember bízzon csak, és reméljen,
haljon hát meg újra- és újra csak azért, hogy egyszer éljen.
Mikor elszakítanak a családodtól, eltaszítanak, mint egy megunt tárgyat, valahogy minden összedőlni látszik, s az életed kártyavárként hullik alá.
Ilyenkor dől minden. A napi rutin, a megszokások, a mindennapi élet kisebb-nagyobb örömei, nehézségei. Széthull az önbizalom, a hit, és a remény is.
Ilyenkor valóban egyedül maradsz... Ez egy kicsit olyan, mintha nem csak veled, de magaddal is szakítanál. Kiszakadt, foltos lélek marad csak, ami száz sebből vérzik. Mindegy a miért, az sem fontos már, hogyan történt. Csak nincs többé.
Lázasan kotorsz a lehetőségek szatyrában, hátha megmenthetsz magadnak valamit az eddigi életedből, de ez a szatyor is szétszakadt. Minden túrásnál összetörik benne valami. Semmid nem maradt. Próbálsz kábán lábra állni, de te már nem az vagy, aki voltál. Valami megváltozott. Visszakozni, ha lehetne, sem akarsz, hiszen csalódtál benne. Nincs sem előre, sem vissza.
Változni kéne, de mint minden változást, viszonyítani kell valamihez. Valamihez, ami most már nincs. Az egyetlen biztos pontot keresed. A gyermekedet. De ő sem a régi. Már ő sem biztos pont. Megváltozott. A mosolyából még merítesz erőt,de az ölelése nélkül ez az erő mit sem ér. Nem visz tovább, csak életben tart. Másképp néz rád, érzed a három lépés távolságot,. Nem érted mi történt. Miért változott. Pedig te ugyan az, vagy aki voltál. De nem. Hisz te is változtál. A lelkedbe kapaszkodott anno, ami most összetört. Már nem mer kapaszkodni, mert érzi, már nem vagy biztos pont.
Mit vársz? Hisz te sem érted. Ő hogyan is érthetné. Körülveszik azok az impulzusok, amikben neked már nincs helyed. Más lett a napi rutin, mások veszik körbe. Belőled vajon mit kaphatna most, amikor te sem tudod ki vagy.
Megpróbálod magad összeszedni, rendezett, bölcs ember látszatát kelteni, de őt nem csapod be olyan könnyen, mint magadat.
Hiába futsz le jogi köröket, hiába vered az asztalt, hiába próbálsz méltósággal viselkedni, rajtad kívül mindenki látja, elvesztél. Szánnak, talán kapsz útravaló tanácsokat is , de képtelen vagy tenni bármit is,hisz sebzett vagy és hiteltelen.
Állsz a bíróságon és nem érted miért vagy itt. Mégis milyen vagyonmegosztásról lehet szó ott, ahol az életed értelmét is elosztják. Megosztják a szívét,a lelkét. Itt nem a házadat,vagy az autódat veszted el. Asszisztálsz a gyermeked széttépésében. Nem nyerhet senki sem. A sebei nyílt sebként fognak vérezni, minden egyes pillanatban, mikor választania kell közted és anya közt. Választani? Hisz ti ketten együtt voltatok Ő. Önmagát kell kettétépnie. Gyermekként ez vajon hogyan feldolgozható?
Ő nem látja, nem láthatja a háborút. Nem is értené. De azt látja, hogy te vesztettél. TE! Aki eddigi életében bástya voltál. Az őrző.
Meginog, talán össze is roppan. Te sem tudsz a támasza lenni, hisz magad is támaszra szorulnál.
Ha az ő szemében nem is, az anyjáéban te elbuktál és nincs más hátra, minthogy kivérezz. Te nem kellesz, pótolható lett a személyed. De valamiért csak a személyed. A pénzed, vagyonod, egzisztenciád marad. A nemes cél érdekében a gyermekből fegyver lesz. Sebzett fegyver egy elvakult egoizmus kezében. S innentől kezdve harcképtelenné válsz. hisz a saját véreddel nem küzdhetsz, ha érte már nem tudsz.
Elvéreztél. Vesztettél, mint apa, és megszűntél, mint ember. Áldozat vagy csak.
Kelt: Magyarország 2019.04.29
Megítéltetett, fellebbezésnek nincs helye
A bűnös te magad vagy.
Naivan hitted, kit óvsz, óv téged
Hittél a csóknak, a szavaknak
Elhitted, hogy van holnapod
Van álmod s vágyaid.
Most persze rettegve látod
Nincsenek meg a szárnyaid.
Repültél te igazán valaha?
Vagy illúzió volt, mert akartál hinni?
Adtál boldogságot, vágyat, hitet
Hisz nem akartad magaddal a koporsóba vinni.
A mindened volt? Ő volt az élet?
Mára maró gúny és fájdalom.....
Törvényes jogával mindent vitt
Mi neked maradt, az a szánalom.
S most tagadsz, titkolsz, sírsz
Álmodod, hogy jobb lehet még
De ott belül te is érzed
Ez az álmod meghalt rég.
Gyermekedet más óvja
Óvja tőled, nem mástól
S lassan szembe kell nézned vele
Elszakadtatok egymástól.
Eldöntetett a sorsod
Míg élsz, csak vesztes lehetsz.
Elszakított sarjadnak életéért
Csak felelsz,de érte semmit nem tehetsz
Megítéltetett! Nincs jogorvoslat
Pénzeddel ,életeddel tartozol míg élsz
S,ő közben rúg,tapos,gyaláz
Ha észreveszi,hogy még mindig félsz
Most fel kéne állni tudom
De ő visszalök,eltipor a galád
Szemed előtt esik szét
Mire azt hitted, a Család.
Sínen vagyok.
Hideg vasa a síneknek. Te leszel ma párnám
Ha eljön a sötét, ide hajtom le fejem
Nincs többé sem fájdalom,sem könnyek
Reggel már nem nyitom ki szemem.
Vonatra várok ,mint annyi más utas
De én most a végállomásra megyek
Minden csomagom ,álmok és emlékek
Van ,mit a sin mellé tegyek
Levelet is hoztam,itt lesz a kihalt peronon
Benne , utolsó gondolatom pár sorba gyüjtve
levelemhez mellékeltem
könnyeimet ,egy csokorra fűzve.
Most már nincs vád,nincs indulat
Csak emlékei viszem el magammal
Nincs már aki bántson
(téged) sem tettel, sem szavakkal
Felejts el engem hamar
Ha már én nem felejthetlek el
A lelkem most felszáll a vonatra
S elvisz magával a mennybe . Oda fel.
Ha este felnézel az égre
és eggyel több csillag ragyog
Ints felém ,köszönj el
Mert az a csillag én vagyok.
Hazaértem.......
Már nem szólok,nem ellenkezem
Hazudj rólam bátran magadnak
Remélem legalább te hiszel
Gyűlölködő hazug szavadnak
Mocskolj,sztorizz,vádolj kedvedre
Hisz te hibátlan vagy,bűnös nem lehetsz
Tündökölj áldozati szerepedbe sajnálva magad
Ennél most többet úgy sem tehetsz.
Rúgj belém,ne zavarjon,hogy már fekszem
Emelj kezet rám,hisz én is ezt tettem
És bocsásd meg nekem azt a bünöm
Hogy kezedből a kést többször is kivertem.
Végy el mindent,ami én voltam valaha
Tiéd a dicsőség,megadom magam
Csendben beletörődöm a sorsba
Nem emelem fel ellened a szavam
Nekem hamarosan nem fáj már semmi
Gyávaként hagyom el hálátlan világod
De te csak légy népszerű áldozat
Ezt a szerepet amúgy is imádod
Én lassan hazaérek a csendbe
Nem fog fájni, ütni bárhogy is szeretnél
Büntetésed úgy szabom rád
hogy ellene tehetnél
Éld azzal a tudattal az életed
hogy mindent elvettél, bár nem kérted
Gazdagságodban úgy sem veszed észre
Hogy volt egy ember,ki meghalt érted.
Megszakad a szív
Tudod....Megszakad érted a szívem
Hogyan tudsz leélni egy életet szeretet nélkül
Egy szikla mit adhat a nagyvilágban emlékül
Dacolva mindennel,csak magadban hinni
Álmaidat ,titkaidat miért kell a halálba vinni
Gyűlölni mindent,ami nem olyan mint te vagy
Küzdeni megannyi meg nem álmodott álommal
Magadnak is szerepet játszva olykor,megsebezve
Haláltáncot járni a szánalommal.
Nekem is voltak álmaim,amik sosem váltak valóra
De éltem,szerettem, s sokszor szartam a végzetre
Hittem ,hogy csak úgy érdemes élni
Ha igazán belehalok az életbe
Nem bántam meg. Hisz születtek boldog percek
az életem dobtam oda ezekért a percekért
Megtanultam,bár sokszor nagyon nehéz
De meg kell halni az életért.
Levél a Gyermekemhez
Isten veled kisfiam
én már nem foghatom a kezed
A te utad a végtelenbe
Az enyém a mélybe vezet.
Én elkísérlek innen fentről
Vigyázom majd minden álmod
De értük neked kell a mennybe menni
S néha a pokolba alá szállnod.
Próbálj, s tanulj hinni,
Bármit is hoz majd életed
Sosem szégyen sírni
a könnyed nem a végzeted.
Légy erős,bátor álmodó
Éld meg,ne csak élj egy életet
Céljaidnak álmodj utat
Határa legyen a képzelet
Néha nézz az ég felé.
Képzeld,hogy onnan mosolygok rád
Képzelj el,ha boldog vagy
Vagy ,ha sírásra nyílik a szád
Könnyeidet hozd el hozzám
Ne figyelj a bántó szavakra
És jól jegyezd meg kicsi fiam
SOSEM HAGYLAK MAGADRA!
Hiszek egy...
Hiszek a halálban
Hívó szavában
Hiszem,mikor neked a nap kel fel
Itt éjjel jön,s mennem kell
Hiszek az álmokban
A halotti fátyolban
Hiszem,hogy takarása alatt
Szégyenem az én titkom marad
Hiszek az Istenben
hiszek én mindenben
Hiszem,nem mehet már tovább
Nem lehetek ennél ostobább
Felállni már nem tudok
Bocsánatért nem futok
Csak engedj engem csendben
A másvilággal szemben.
Tudom gyávaság amit teszek
Emlékedben hazug ember leszek
De sosem akartam így élni
életemben éppen magamtól félni
Én így búcsúzom tőled.....
Te. Ki felemeltél engem szívbe zárt világodba
Te,ki kárhozott életemben értelmet talált
Te.ki egykor a mindenednek néztél engem
Te.ki hataloméhesen felzabált.
Te,aki családja voltál egy magányos léleknek
Te, aki mindig mellettem álltál
Te, ki most a véremmel zsarolsz,s elveszed
Te, ki annyi év után a halálomra vártál.
Én, aki annyi év után megtanult szeretni
Én, kinek lelke nem bírja már
Trónusodra emelve téged ismerem el
Győzelmed elhulló pora vagyok már.
Én,aki hibázott,vétett,de álmodott
Én, kinek szava számodra mit sem ér
Én,aki bolondod voltam mostanáig
Én, ki tőled már sosem kér.
Utoljára adni szeretnék neked
Mit el nem dobhatsz, s vissza sem adhatod
Mit féltve őrzött kincsként őrizhetsz
A halálomat hozza el a karácsonyi angyalod.
Jászberény.2017.11.29.
"Sosemvolt" naplóbejegyzés......
Csak a most.
Mindenre csak ennyi a válasz. A pillanat. Tudom hogy várnád, hogy ígérgessek, de nem fogok. Nem adhatok többet, csak a pillanatnyi önmagamat. A pillanatnyi érzéseimet, gondolataimat, hangulataimat. De hidd el én sem várok tőled többet. Csak a pillanatot. Nem is várhatnék olyat amit nem tudsz megadni. Az ígéreteket. Nem létezik benne igazság. Nincs benne valós alap. A valóság csak az itt és a most. Csak a mostban lévő érzések. Vágy, boldogság. Most bármit. Mint mindig ha valami új és jó van az életben. Most megváltanám a világot, most lehoznám a....
Felesleges ragozni. Nincs kötelesség. Pillanat van. Most.
A csend szavaival mond el......
Tudod, néha jobb a csend
Jobb nem szólni,
Ha a lelked nem beszél, a szád miért ?
Engem a lelked szava érdekel.
Nem az álcázott , lelked falai mögül kikiáltott kifogásod.
Ez most nem az a nap
nem az az óra
nem az a perc
s nem az a pillanat.
Most magad add.
Falak nélkül, kikiáltva a fájdalmad
s mégis némán,szavak nélkül.
Hidd el, látni fogom...s hallani.
Rég volt.....
Rég volt....
De tudom életem részeként te is belém születtél
S, belém égette hiányod mára a magányt
Futottam, és futok ma is a lelkem elől,
mi újra és újra meghalni szeretne.
Meg kell állni kicsit. Kell az idő múlása.
Kellenek a könnyek, a ki nem mondott szavak,
a néma ölelés és egy gyilkos kéz
Mit ha kérek, fojt,
FOJTSON HÁT MOST!!
én felkészültem,s órák,vagy tán napok múltán enyészetté válok én is.
És addig?
Addig megmarad nekem a keserű magány, az élni vágyás hiú ábrándja, a létezés nem létezése.Megmaradnak az önálltató hazug vigaszok, A kell, a fáj., a nincs, és a fájdalom.
S amikor napok múltán keresel majd, s a telefon nem felel,Ha csengetsz ajtómon, de az nem tárul ki előtted,
Kezdj el felejteni!
Elfeledni hogy voltam neked, éltem érted. s hazug volt a létem, mert megcsalt a lelkem.
Az én halott lelkem
Ma már csak múltam vagy, hisz sem jelenem, sem jövőm nincsen.
Vagy te, és a csendes elmúlás. Az élet fájó emléke, mihez képest megváltás lesz a halál.
Most elmegyek. Mert el kell mennem.
Az út , mit együtt jártunk, itt most szerteágazik.
Az én utam a sötétségbe, a tiéd a fény felé kanyarodik.
S ez így van jól. Ennek így kell lennie.
S a szavak, azott az átkozott szavak, melyekkel igéret született a holnapokra,
Nincs többé.
Kívánok neked most jó utat kedves.
Bárki légy is a jövőben, ne nézz vissza, s ne emlékezz.
Mert az emlék néha nagyon fáj.
S bár tudom, a múlt nélkül nem lehet élni, mégis ez lenne a helyes.
A másik út, az emlékek útja nem a te világod. Ha velem jönnél, velem halnál.
De én ezt nem engedem.
Annyiszor eltemettek már. Annyiszor meghaltam már , annyira keserű a múlt.
Annyira várom már a csendes elmúlást.
S érzem közeleg már. itt van, megfoghatom,s ujjaim közül pereg alá lassan, mint a homok.
A homok, mi holnap talán hantom lesz.
"Sosemvolt" naplóbejegyzés.....
Reményem végleg szertefoszlott, mikor a "család" felállt a képzelt asztaltól. Majdhogynem magam maradtam az álmaimmal, ami mai napig célom, s eszközöm volt. Napok óta tartott a feszültség, és a félelem,bár sosem az volt a kiváltó oka, ami beteljesedett a jelenben. Álmatlan éjszakák, feszült nappalok, és a vér folyamatos látványa is megégetett. hosszú perceket töltök a mosdóban, a csésze fölé görnyedve, s öklendezve tör fel a vér és sav keserű keveréke. Szemem szorosan összeszorítom, mert látni sem akarom a lehetséges végzetet. Persze mindent magának köszönhet az ember, de épp ez a szigorú önítélet. Most persze mondhatod, hogy én megmondtam... én is ezt hajtogatom. A folyamatos csalódás az emberekben, kiveszi a maradék erőm. Hajtani már semmi nem hajt. S egy hosszú pillanat alatt semmibe foszlik jelenem. így élj. ennyi. ne várj jobbat. senkinek sem érdeke, hogy segítsen. épp csak annyi, hogy jusson minden napra egy kipréselhető szusszanásod. egy kisajtolható csepp véred. többre nem kellesz.
és ha meghalsz?
ugyan. vannak még sokan mások.
Senkinek sem számít. Az ember képes azt hinni, hogy él. pedig az élet csak átgyalogol rajta.elegem van abból, hogy azt próbálom hazudni magamnak, hogy szabad elhinni hogy van boldogság, és hogy változnak dolgok, változnak emberek, lehet jobb. és elegem van abból, hogy néha még el is hiszem, és akkor koppanok a legnagyobbat.... be akarok gubózni mint a süni. bele valami léttelen szürkeségbe és nem lenni, nem érezni, nem fájni...
"Sosemvolt" naplóbejegyzés
Lopott gondolatok ....
Tudathasadás
Kérlek....
